Fejlesztés négy lépésben
Kevés dolog szimbolizálja jobban egy önkormányzat identitását, mint a városháza. Nem véletlen, hogy szinte minden korszakban felmerült a budapesti Városháza átépítése, melybe a tervezők álmodtak már új épületszárnyakat, a városképet átformáló toronyházat vagy épp többszintes mélygarázst is – az adott kor szellemének jegyében.
Az elmúlt években mindannyian megéreztük, hogy a klímaváltozás vagy épp a pandémia miatt egyre fontosabbak a feltöltődést kínáló közterek és parkok a városban. Budapest egyik régi adóssága, hogy nem rendelkezik jól azonosítható, karakteres főtérrel, ahol a város lakói és a város vezetése érdemi párbeszédet folytathatna. Ráadásul a Városháza épülete, és különösen annak értékes, üzemi funkciókra használt udvarai a budapestiek elől évtizedek óta el vannak zárva. Ezek megerősítettek minket abban, hogy új szemléletben, a XXI. század kihívásaira és igényeire reflektálva fogjunk hozzá a Városháza megújításának. Első lépésként már 2019 őszén megnyitottuk a Városháza korábban VIP-parkolóként használt díszudvarát a budapestiek számára, mely azóta több kulturális programnak és társadalmi fórumnak adott helyet.
A Városháza épületének több éves, átfogó fejlesztése idén látványos szakaszához érkezik:
Budapest egyesítésének 150. évfordulójához kapcsolódóan kívül-belül megújul és megnyílik a Városháza.
Városháza park
Budapest új, nyitott, zöld főtere épül. 8.000 m2 új zöldfelület hozunk létre. Közelebb hozzuk az emberekhez a Városháza napi működését, Budapest új főterét a demokrácia és a társadalmi viták helyszínévé tesszük. Helyet adunk sokszínű rendezvénynek, hogy a Városháza Park a kultúra és a találkozások helyszíne legyen.
Merlin épület
Közösségi funkciókkal újul meg a volt Merlin színház épülete. Az eredetileg transzformátorállomásként működő, 1928-ban átadott épület 11 éve üresen áll, állapota erősen leromlott. 2023. tavaszára megújul és pezsgő, kísérletező kulturális és közösségi térként nyit újra.
Homlokzatfelújítás
Megújul a Városháza Károly körúti homlokzata. 2022-ben fontos pontjához érkezik a Városháza több éven át, ütemezetten zajló felújítása. A Károly körút felől látható teljes homlokzat megújul, valamint a Deák Ferenc térre néző barokk épületszárny díszkivilágítást kap.
Budapest Galéria
A Városháza épületébe költözik a Budapest Galéria. A Gerlóczy utcai épületszárny üres, romos helyiségeinek felújításával alakítjuk ki a Budapest Galéria új kiállítóterét. A Budapest Galéria, a Merlin felújított épülete és a Városháza megnyitott földszinti tereinek együttesével új kulturális és közösségi teret hozunk létre a város szívében.